A bizottsági tagok elfogadták a monitoring bizottság ügyrendjét, illetve megvitatták és elfogadták a GINOP-ból támogatott projektek kiválasztási szempontrendszerét és eljárásrendjét, zöld lámpát adva ezzel a kis- és középvállalkozásokat támogató pályázati kiírások tömeges megjelenésének. Rákossy Balázs, a bizottság elnöke szerint a munkahelyteremtésre, a magyar ipar fejlesztésére és a kis- és középvállalkozások versenyképességének javítására épülő gazdaságfejlesztéshez a legközvetlenebb módon a GINOP járul hozzá.
A GINOP-ot februárban fogadta el az Európai Bizottság. Az operatív program elfogadását követően három hónapon belül kell, hogy a Monitoring Bizottság felálljon, amely ma ülésezett először, legutolsó állomásként a pályázatok meghirdetését megelőzően. A bizottsági ülés legfontosabb feladata ezúttal az volt, hogy elfogadja a működéséhez szükséges ügyrendet, illetve megvitassa és jóváhagyja a program Irányító Hatósága által a szakpolitikai felelősök bevonásával kialakított kiválasztási szempontrendszert és eljárásrendet.
A GINOP keretében az idén 68 pályázati felhívást tesz közzé 830 milliárd forint összegben az NGM. Minden idők legnagyobb gazdaságélénkítő programjának keretében, a 2014-2020-as uniós fejlesztési időszakban a gazdaságfejlesztési operatív programban több mint 2730 milliárd forint uniós támogatási forrás érhető el a gazdasági szereplők számára - fogalmazott a tárca.
A 10 magyar operatív program mindegyike külön Monitoring Bizottsággal rendelkezik, amely a program legfelsőbb szintű koordinációs és stratégiai döntéshozó testülete. A Bizottság a társadalmi és szociális partnerek, a regionális fejlesztési ügynökségek, több ellenőrző szervezet, az Európai Bizottság, valamint az érintett kormányzati szervek képviselőiből áll.
A GINOP monitoringbizottság ülésein konzultál és megvizsgálja az operatív program végrehajtását és a célkitűzések elérésének előrehaladását, a nagyprojektek végrehajtását, az esélyegyenlőségi szempontok és a fenntartható fejlődést szolgáló végrehajtási szempontok érvényesítését, valamint a közös cselekvési tervek végrehajtását. Alapvető feladata a finanszírozott projektek kiválasztásához használt módszereket és kritériumok jóváhagyása, valamint a bizottság fogadja el az éves végrehajtási és záró végrehajtási jelentéseket, az operatív programok értékelési tervét és kommunikációs stratégiáját, valamint dönt az irányító hatóság által az operatív program módosítására tett javaslatokról is. A bizottság évente két rendes ülés tart, a következő ősszel lesz.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve