Az üzemanyagár-stop korábbi szűkítései azért nem jelentek meg a statisztikákban, mert a KSH a háztartások (lakosság) által a saját felhasználásra vásárolt termékek és szolgáltatások árváltozását méri. Ebben a tekintetben nem vették figyelembe a magyarok által használt, külföldi rendszámú autókat sem - írja a portál.
A KSH ugyanakkor a cégautók kivételét az árstopok alól már muszáj, hogy figyelembe vegye, ugyanis a magánhasználatú kocsi egyfajta bérek kívüli juttatás. A hivatal az érintettek arányában súlyoz a számításnál. Ez már megjelenik az augusztusi inflációban is.
A rezsiemelés is fejfájást okoz
A statisztikai hivatalnak egyébként nemcsak az üzemanyagok kettős árrendszere okozhat fejfájást, hanem a rezsicsökkentés csökkentése, vagyis az új, augusztus eleje óta érvényben lévő kétsávos rezsidíjrendszer.
Ezzel kapcsolatban a KSH tájékoztatást tett közzé, amiben azt írják, az árváltozást – ahogy az üzemanyagok esetében – a háztartások érintettségének arányában veszi figyelembe a fogyasztóiárindex-számítás során. A KSH készít egy becslést, hogy a teljes háztartási szektor által együttesen elfogyasztott gázért, illetve elektromos energiáért összességében mekkora összeget fizet a teljes háztartási szektor a régi és az új árakon.
A rezsicsökkentés-csökkentése először a szeptemberi inflációs adatban fog meglátszani, mivel szeptemberben érkeznek majd az első, új díjszabás alapján kiállított rezsiszámlák. Az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat által használt harmonizált fogyasztóiár-index (HICP) esetében azonban a szolgáltatás igénybevételének időpontja számít, vagyis az Eurostatnál már az augusztusi adatban benne lesz a rezsidíj-emelés.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve