A társaság, mintegy ezer ügyleten vizsgálva a legfontosabb mutatókat, közölte, a hitelpiacon, az ingatlanpiaccal párhuzamosan, nőtt a közvetítők szerepe az év eddigi időszakában, hiszen a veszélyhelyzetben jellemzően a közvetítőkön keresztül biztonságosabb, gyorsabb és hatékonyabb volt a hitelfelvétel, ami ráadásul jelentős terheket vett le a pénzintézetek válláról. Az ügyfelek szempontjából a szigorodó hitelfelvételi folyamatokhoz jóval több szakértői segítség kellett egy-egy ügylet sikeres lebonyolításához és a megfelelő konstrukció kiválasztásához - idézi a felmérést az MTI.
A nyilvános piaci adatok szerint a háztartásoknak nyújtott forint lakáscélú hitelek szerződéses összege 2019 második negyedévében 253 milliárd forint volt, míg az idén, a második negyedévben, mintegy 22 százalékkal kevesebb hitelt nyújtottak a háztartásoknak. A Duna House Pénzügyek az idei második negyedévre 196 milliárd forint körüli szerződéses összeget becsült, amelyen belül a május a leggyengébb, 60-65 milliárd forint körüli összeggel.
Az adatok alapján a kamatperiódusban, futamidőben és hitelfedezeti mutatóban nem volt jelentős változás az elmúlt negyedévekhez képest. A vizsgált ügyleteknél a legnépszerűbb a 20 éves futamidő volt: ezen hitelügyletek szinte teljes egésze a biztonságosnak tekinthető hosszú kamatperiódusú konstrukcióban valósult meg. Az öt évnél rövidebb, kockázatosabb kamatperiódusú hitelek aránya a fővárosban is 1 százalék alatt maradt, miközben a legalább 10 évig fix kamatozású hitelek aránya rendkívül magas, a keleti országrészben 92 százalék, Budapestesen 84 százalék, a nyugati részen 78 százalék volt.
A hitelek nagysága a fővárosban, az előző negyedévhez képest, minimálisan csökkent, de a 18 millió forintos átlagos értékével még így is jóval magasabb, mint a tavalyi évben mért 16-17 millió forintos érték. Nyugat-Magyarországon az átlagosan felvett összeg 12 millió forinthoz közelít, míg Kelet-Magyarországon átlagosan 10 millió forint körül volt az elmúlt időszakban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve