Ilyenre egyszer volt korábban példa, akkor a páros és páratlan végződésű rendszámú járművek használói közül azok közlekedhettek legálisan, akik az adott naptári napnak megfelelő számmal rendelkeztek. Idő közben módosult a szabályozás, jelenleg a két legrosszabb kategóriába tartozó, fekete és a piros környezetvédelmi plakettel ellátott autókat tilos használni.
Főleg a cégautó üzemeltetők számára jelenthet gondot, hogy ha a szmogriadó előtti napon, de már a díjfizetési kötelezettség idején túl állították le nem újszerű járművüket, mit tegyenek a pénteki parkolási díjjal?
A Parking Kft. tájékoztatása szerint ezen járművekre a mai napon nem kell parkolójegyet váltani, ugyanis nem bizonyítható, hogy "önszántukból", vagy a jogkövető magatartásból adódó kötelezettségük miatt állnak az adott parkolóhelyen.
Azt is figyelembe kell venniük a céges autóval közlekedőknek, hogy a következő, munkanapnak minősülő szombaton a hétfői parkolási rendnek megfelelő díjfizetési kötelezettség áll fenn hacsak, a szmogriadó - ami ugyan visszavonásig került kihirdetésre - érvényben marad. Utóbbi esetben a fekete és piros "matricás" járművek mentesülnek, de a kék és zöld plakettesek számára egész napos díjfizetési kötelezetté gall fenn, ami a szabadságon levőket - és zónától függő - éberségüket teheti próbára.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve