Az eddiginél is nagyobb projektekben kíván részt venni az adatelemzés és adatvizualizáció terén tevékenykedő Starschema. Ezzel indokolta Földi Tamás a magyar vállalat társalapítója, hogy ez év elején elfogadták az indiai tech óriás, a HCL Technologies 42,5 millió dolláros felvásárlási ajánlatát - derül ki a Világgazdaság cikkéből.
A HCL százszázalékos tulajdont szerzett a budapesti székhelyű Starschemában, amelyet a megállapodás szerint továbbra is az eddigi ügyvezető, Földi Tamás irányít. Az árbevétel idén bőven 50 százalékot meghaladó mértékben nőhet, jóllehet ebben jelen van a HCL Techhel közös projektek hatása is. A tisztán Starschema-növekedés 40 százalék körül lesz.
A cégalapító szerint az, amivel foglalkoznak válságálló: a legtöbb nagyvállalat az üzleti folyamatai során keletkező adatok eredményesebb felhasználásától és a mesterséges intelligencia szélesebb körű alkalmazásától várja a hatékonyság növekedését a nehezebb időszakokban.
Birodalmat építenének
A felvásárlást követően a magyar cégnek továbbra is birodalomépítési ambíciói vannak, amihez a magyar piac szűk. Közel 300 munkavállalóval dolgoznak, és ha dupláznak is, az a szám legfeljebb csak Magyarországon lenne látható, de nemzetközi téren még mindig ugyanazon a polcon maradnának.
Ha még nagyobb és még jelentősebb projekteket szeretnének elnyerni, amelyeken akár 100-150 ember dolgozik, akkor mindenképpen egy olyan partnerre van szükség, aki ebben a növekedésben segíteni tud.
A HCL Technologies egy világszerte 50 irodával rendelkező, 200 ezer embert alkalmazó nagyvállalat. Nem azért vették meg a magyar vállalatot, hogy örökre háromszáz fős cég maradjon.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve