Az ITM egyebek mellett azt közölte, hogy a munkahelyen végzett gyakorlati képzésben résztvevők 100 százalékos mutatója többszörösen felülmúlja az OECD országok 34 százalékos átlagát, miközben ez az arány sosem volt 100 százalék - nyilatkozta a Népszavának a PSZ szakképzésért felelős alelnöke, Gosztonyi Gábor. Mint mondta, a pontos adat könnyen ellenőrizhető a Központi Statisztikai Hivatal és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara adatbázisából.
Ezekből kiderül, hogy a 2018-2019-es tanévben a középfokú oktatási intézmények szakképző évfolyamain összesen 100,8 ezren tanultak, 12,5 ezer fővel (vagyis 11,1 százalékkal) kevesebben, mint az azt megelőző évben. A külsős gyakorlati helyeken pedig összesen 51,1 ezer diák rendelkezett tanulószerződéssel, ami nem 100, hanem 50 százalékos arány.
Szóba került a pedagógusok, oktatók bére is. Az ITM szerint idén júliustól "átlagosan 30 százalékkal emelkedett a szakképzésben dolgozó 32 ezer pedagógus bére". Gosztonyi Gábor azt mondta: a szakképzésben nincs 32 ezer pedagógus, ebbe a számba más foglalkoztatottak - például az iskolai technikai dolgozók - is beletartoznak. Az oktatók jelentős többsége pedig nem 30, hanem 22-24 százalékos béremelésről számolt be.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve