Az MFB két részletben, 2005-ben és 2008-ben összesen 17 milliárdos hitelt nyújtott a Quaestornak a győri ETO Park építésre - közölte az eddig is ismert részleteket Lázár János a kormányszóvivői tájékoztatón a Parlamentben. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint "fiktív üzleti tervre épült a fiktív beruházás" volt. Lázár szerint az MFB vezetése politikai nyomásra szavazta meg a hitelt.
Ezzel szemben 2012-ben további mintegy 250 milliót kapott a projekt az Orbán-kormánytól, ám ezt a miniszter azzal magyarázta, hogy a stadionépítés befejezésében voltak érdekeltek - nem pedig a cég bedöntésben. Lázár szerint az MFB 2012-ben már prudens és helyes döntést hozott, amikor támogatta a projekt további építését. Lázár szerint 2005-ben kellett volna leállítani a projektet, ám akkor gátlástalanul politikai nyomásra hozták meg a döntést az ETO Stadion építéséről.

Lázár János szerint az MFB vezetése a szocialista- (Medgyessy- és Gyurcsány-) kormányok nyomására hozott hibás döntéseket, sőt Lázár szerint a pénz egy része nem a stadion építésére ment. Ugyan a 17 milliárdos hitelért cserébe fedezetként lefoglalták a győri stadiont, a melette épült szállodát, bevásárlóközpontot, ám Lázár szerint ez nem elég a hitel fedezetére.
Lázár szerint az is elgondolkodtató, hogy milyen mértékben kell a bankoknak és a pénzügyi szektornak kártalanítania az olyan ügyfeleket, akik az átlagosnál nagyobb kockázatot vállaltak. Ezeknek az ügyfeleknek is viselniük kell a magasabb kockázat következményeit, ahogy azt állam és a pénzügyi szektor is teszi - vélte a politikus.
A miniszter azt is elmondta, hogy a Hungária Értékpapírt Zrt.-nél a földművelésügyi ügyi tárca 410 millió forintot bukott. A Külgazdasági és Külügyminisztérium a Qauestornál parkoltatott 3,8 milliárdja viszont teljes mértékben "megkerült" - mondta Lázár. A miniszter arról is beszélt, hogy a kormány álláspontja szerint Befektetésvédelmi Alap minden Quaestor károsultat 6 millió forintig.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve