Az Országos Meteorológiai Szolgálatnak az MTI-hez hétfő hajnalban eljuttatott veszélyjelzése szerint Budapesten, Pest és Fejér megyében van érvényben a harmadfokú (piros) figyelmeztetés az eső miatt. Ezeken a területeken 25 óra alatt 50 milliméternél is több eső hullhat.
Szintén a sok eső miatt Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Veszprém és Zala megyében másodfokú figyelmeztetés van érvényben. Békés, Csongrád, Győr-Moson-Sopron és Vas megyében elsőfokú a figyelmeztetés.
Mint kifejtették: hétfő estig az ország nagy területen jelentős, az északnyugati, illetve délkeleti területeket leszámítva 30-80 milliméter eső várható. A legtöbb csapadék egy délnyugat-északkeleti tengely mentén, elsősorban a dunántúli megyékben és a főváros környezetében valószínű. (Tudósok szerint lassan megszokhatjuk a komoly hurrikánokat.)
Kitértek arra is, hogy elsősorban a Dunántúlon hétfő éjfélig viharos széllökések is várhatók. A déli, kora délutáni órákban 75-85 kilométer/óra körüli széllökések is lehetnek. A szél veszélye miatt Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
Az előrejelzés szerint estétől az északkeleti megyékben is lehetnek már viharos széllökések. A legmagasabb hőmérséklet 9-14 Celsius-fok között várható, délkeleten lehet az enyhébb idő. A késő esti hőmérséklet 7-12 fok között alakul.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve