Márciusban az elmúlt két hónaphoz képest igen mérsékelten alakultak az árak - derült ki a KSH szerdai adataiból. Az előző év azonos időszakát 5,5 százalékkal haladták meg, szemben a februári 5,9 százalékkal. A Napi Gazdaság által megkérdezett elemzők átlagosan 5,7 százalékot vártak, így ha kis mértékben, de még azt is alul múlta az index.
A havi index ugyan megegyezett a februári 0,8 százalékkal, ugyanakkor utóbbinál a szezonalitás nem indokolt volna ilyen magas számot. Márciusban ez a szint viszont megszokott, többek között az új ruhakollekciók árfelhajtó hatása miatt. Ráadásul pozitív meglepetés, hogy szemben a második hónappal, ahol a ruházati kiárusításhoz kötődő akciók nem voltak olyan nagy mértékűek, mint egy éve, és ezért gyorsabban nőtt az éves index, addig most korrekciót lehetett megfigyelni: több mint egy teljes százalékponttal csökkent a drágulás üteme.
Kapcsolódó
A március áremelkedésnél a vártnak megfelelően nagy szerepe volt a járműüzemanyagnak, amely egy hónap alatt 2,4 százalékkal drágult. A várt élelmiszerdrágulás azonban jóval mérsékeltebb lett. Egy hónap alatt 0,8 százalékos drágulás az éves indexet 6-ról 4,7 százalékra húzta le.
Az idényáras élelmiszerek még mindig jóval elmaradnak az előző évi szinttől, a burgonya ára a fele, a friss zöldség, és gyümölcs pedig 5-15 százalékkal olcsóbb, mint egy éve volt. A tojás drágulása még mindig jelentős, több mint 40 százalékkal haladta meg az előző év márciusi szintjét, a tejtermékek ára azonban csak mérsékelt ütemben növekedtek. A liszt és a cukor ára viszont a tavalyi alatt maradt. A dohányáruk áránál számottevő növekedés volt, míg a szolgáltatásoknál enyhén mérséklődni kezdett a drágulás üteme.
Korábban az elemzők és a jegybank is úgy vélte, a szűk fogyasztói kereslet miatt korlátozott a tere a kereskedőknek az áremelésre, ehhez képest az áfaemelés és az árfolyamgyengülés költségeit gond nélkül átterhelték a fogyasztókra az első két hónapban. Így egyre többen úgy vélik, hogy a válság ellenére nem sikerül alacsony szintre horgonyozni az inflációs várakozásokat, és ez a későbbiekben még gondot jelenthet.
A bizalom azonban mind az MNB, mind az elemzők részéről kitart: a 3 százalékos inflációs cél elérhetővé válhat jövőre. A piac az idei évvel szemben optimistább, mint az MNB, így viszont a bázis is alacsonyabb, amelyhez 2013-at majd mérni lehet. Részben ennek a következménye, hogy a jövő évi éves átlagos infláció a piaci elemzőknél - ha közelében is marad - de meghaladja a célt, míg az MNB prognózisa pedig pont a szinten landol.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve