Lerövidítik december elsejétől a kormányhivatalok nyitvatartási idejét, ismét csak munkaidőben lehet majd ügyeket intézni - írja a Magyar Nemzet. Bár az integrált ügyfélszolgálatok már három éve az ügyfélbarát ügyintézés jegyében reggel nyolc órától este nyolc óráig tartanak nyitva annak érdekében, hogy senkinek ne kelljen szabadságot kivennie azért, hogy új okmányt csináltasson magának, a jövő héttől ez megváltozik, és újra jórészt munkaidőben tartanak majd nyitva az egységek.
A Miniszterelnökség szerint a pontos nyitva tartás idejét megyénként és kerületenként a kormányhivatalok határozzák meg, vagyis az változó lehet, de a hétfői és a csütörtöki nyitva tartás egységes lesz: hétfőn 7 és 17 óra, csütörtökön pedig 8 és 18 óra között tart nyitva jövő héttől minden kormányablak. A egtöbb ügyfélszolgálat általában a többi munkanapon fél ötig, ötig fogadja majd az ügyfeleket.
Az indoklás szerint az esti órákban egy százalék körül mozgott a kormányablakok kihasználtsága.
A lap arról is beszámolt, hogy a Miniszterelnökség után több tárca, illetve számos minisztériumi háttérintézmény is fontolgatja a tízórás munkanapra történő átállást. Az írásos kérdésekre a Miniszterelnökség csak a meghosszabbított munkaidő bevezetését ismerte el, arról nem számoltak be, emiatt hányan veszítették el az állásukat, volt-e, akit elbocsátottak, illetve hányan mondtak fel önszántukból. Leszögezték: amióta Lázár János vezeti a Miniszterelnökséget, azóta a munkaidő reggel fél nyolctól este fél hatig tart, de bizonyos esetekben az átlag munkaidő 10-12 óra is lehet.
Bár a hivatalos verzió szerint a Miniszterelnökség munkatársai elfogadták az új munkarendet, a lap úgy tudja, több gyermekes szülő feladta állását, ugyanis nem tudott odaérni zárásig az óvodába, iskolába a gyerekéért.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve