Az ECB legfrisebb közleménye emlékeztet, hogy miután az Európai Központi Bank kormányzótanácsa 2011. december 14-én a Magyar Nemzeti Bankra (MNB), Magyarország központi bankjára vonatkozó jogszabálytervezetről szóló véleményt fogadott el, 2011. december 21-én, december 13-i keltezéssel újabb felkérést kapott a magyar Nemzetgazdasági Minisztériumtól egy módosított törvénytervezet véleményezésére. Az Országgyűlés elé 2011. december 16-án beterjesztett tervezet lényeges módosításokat tartalmaz ahhoz a változathoz képest, amelyről az ECB már egy véleményt (CON/2011/104) kiadott - áll az európai jegybank honlapján megjelent közleményben.
Az ECB ugyanakkor értesült az alaptörvényhez kapcsolódó olyan új jogszabálytervezetről is, amely lehetővé tenné a törvényalkotók számára az MNB és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) egy szervezetben való összevonását. Ezt a jogszabálytervezetet nem nyújtották be az ECB-nek konzultáció céljából - jegyzi meg a közlemény.
Kapcsolódó
Az ECB kormányzótanácsa 2011. december 22-én a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét érintően újabb véleményt (CON/2011/106) fogatdott el, amelyben a testület aggodalmának ad hangot, többek között a következők miatt:
- Az MNB-ről szóló törvénytervezet központi banki függetlenséget veszélyeztető rendelkezései, különös tekintettel az MNB döntéshozó testületei összetételének állandó változtatására, a Monetáris Tanács tagjai számának növelésére, valamint az alelnökök számának - az MNB igényeinek gondos mérlegelése nélküli - esetleges emelésére, felvetik annak a kérdését, hogy az említettek felhasználhatók-e a döntéshozatali folyamat jegybanki függetlenségre nézve hátrányos befolyásolására.
- Az alaptörvényhez kapcsolódó új törvénytervezetnek a jegybankelnök függetlenségét érintő rendelkezései, nevezetesen, hogy olyan új elnök kinevezésével, aki az MNB elnöke fölé rendelt pozíciót töltene be (vagyis az MNB elnöke az új intézmény alelnöke lenne), sérülne az MNB elnökének személyes függetlensége. Ez a Központi Bankok Európai Rendszere alapokmánya 14.2 cikkének a nemzeti központi banki elnökök elbocsátásának lehetséges okairól szóló rendelkezéseit is megszegné.
- Az ECB Kormányzótanácsa arra kéri a magyar hatóságokat, hogy konzultációs gyakorlatukat hozzák összhangba az európai uniós jogszabályokkal, és tegyenek eleget az ECB-val való konzultációs kötelezettségüknek. A jegybanktörvény 18 hónapon belüli három jelentős módosítása összeegyeztethetetlen a jogbiztonság elvével.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve