A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa - a várakozásokkal összhangban - 7 százalékon tartotta az alapkamat szintjét mai ülésén. Az alapráta 2011 december 21. óta változatlan.
Amint arról beszámoltunk, a Napi Gazdaság elemzői konszenzusa tartást várt - londoni elemzők hasonlóan vélekedtek - , ám az év végéig a szakértők többsége szerint 6,5 százalékra fog süllyedni az alapráta a jelenlegi 7 százalékról. Mint valamennyi megkérdezett kiemelte: továbbra is a kockázati prémiumok alakulása a meghatározó a Monetáris Tanács döntésében, amit a külső környezet és az IMF-tárgyalások befolyásolhatnak.
Kapcsolódó
Simor András jegybankelnök délután három órától kezdődően tart tájékoztatót a kamatdöntés hátteréről, az eseményről beszámolunk majd.

A Magyarország, valamint az EU és az IMF közti tárgyalások lehetséges elindulásáról szóló hírek ugyan jelentős hirtelen hozamesést, a forint erősödését, valamint a CDS-árak csökkenését okozták egy hónappal ezelőtt, de annak a pozitív hangulatnak nem volt folytatása - kommentálta a kamatdöntést Duronelly Péter, Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója. Hozzátette: a forint és a CDS nagyjából ott van, mint akkor volt, a hosszú lejáratú államkötvényhozamok pedig az esés felét vissza is adták. Az eurózónában ismét feszült a tőkepiaci hangulat, a görög és a spanyol bankszektorból megindult tőkemenekítés a közös valuta egzisztenciális jövőjét veszélyeztetik, míg a spanyol bankrendszerből előkerülő újabb és újabb csontvázak arról tanúskodnak, hogy még mindig nem tudjuk pontosan, mekkora pénzügyi áldozatvállalást követelnek a periféria országai a stabil központi országoktól ahhoz, hogy pénzügyi rendszereik kártyavárként ne omoljanak össze. Bár a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa ezekre a jelekre nem figyel, de mindenképpen fontos megjegyezni, hogy a feltörekvő országok gazdasági növekedése - különösen Kína esetében - érezhetően csökken, ami várhatóan visszaveti majd a magyar államkötvény iránti befektetői étvágyat is - hangsúlyozza Duronelly. Hozzátette: azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az egyre mélyülő belföldi recesszió ellenére az infláció makacsul a cél felett marad, ami önmagában nem indokolja a kamatok vágását — különösen úgy, hogy az euró forintban mért árfolyama ismét a régi csúcsok felé kúszik. Ennek okán Duronelly szerint nem várható, hogy az ősz előtt kamatvágásra kerülhet sor, sőt, a nemzetközi hangulat további romlása esetén kamatemelést sem kizárt.
Miközben a reálgazdasági folyamatok (GDP, fogyasztás, beruházások) alakulása kamatcsökkentést indokolhatna, az elmúlt hetekben fokozódó stabilitási és inflációs kockázatok nem adnak lehetőséget kamatcsökkentésre - áll Suppan Gergely, a Takarékbank elemzőjének kommentárjában. A hazai gazdaság sérülékenységét igen jól tükrözte, hogy az európai adósságválság újabb hullámainak hatására a forint meredeken gyengült, a kockázati prémiumok és az állampapírhozamok szignifikánsan emelkedtek. A legújabb adótervek pedig nem teszik lehetővé, hogy jövőre a 3 százalékos inflációs cél teljesüljön - noha a belső kereslet hiányában a jegybank elvileg áttekinthet az adóemelések okozta egyszeri inflációs tényezőkön. Az IMF tárgyalások lezárása stabilizálhatja a forint árfolyamát, ill. jelentősen csökkenheti az állampapírhozamokat és a kockázati felárakat, így annak lezárását követően kerülhet csak sor a kamatok csökkentésére, azonban ahhoz az is szükséges, hogy a forint erősödése a középtávú inflációs kilátásokat is érdemben javítsa. A Takarékbanknál az év végére 6,50-6,75 százalékos alapkamatra számítanak, ami jövő év végére fokozatosan 6 százalékra csökkenhet. Az európai adósságválság eszkalálódása, ill. annak következtében a forint esetleges drámai gyengülése viszont kamatemeléshez is vezethet, azonban az alapforgatókönyv szerint Görögország nem válik ki az eurózónából, így az európai adósságválság folyamatai ellenőrzés alatt tarthatóak maradnak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve