Egymást követő tizenegyedik alkalommal döntött 25 bázispontos kamatcsökkentésről a jegybank monetáris tanácsa - a sorozatot még 7,00 százalékos kamatszint mellett kezdte el a testület. Londoni elemzők szerint jóval a 300 forint/eurós árfolyam fölé kellett volna gyengülnie a forintnak ahhoz, hogy a Magyar Nemzeti Bank fontolóra vegye jelenlegi monetáris enyhítési ciklusának leállítását. A Napi Gazdaság által megkérdezett szakértők úgy látják, még egy vágás benne lehet a pakliban, azaz 4 százalékon leáll a lazítás, azután pedig akár emelésre is szükség lehet.
A kamatcsökkentés folytatására utalt korábban Pleschinger Gyula, a monetáris tanács külső tagja, aki a The Wall Street Journalnak adott interjúban jelezte, hogy a jegybank valószínűleg folytatja az alapkamat alkalmanként negyed százalékpontos csökkentését "mindaddig, amíg a pénzpiacok és az inflációs fejlemények kedvezőek". A szakember a lapinterjúban megismételte Balog Ádámnak, az MNB alelnökének az MTI-nek tett nyilatkozatát, amely szerint a monetáris tanács előtt nincs konkrét kamatcél. Van egy vizsgálati anyag, hogy mi a semleges kamatszint, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az inflációt, az ország éppen aktuális növekedési helyzetét, vagy a pénzügyi stabilitását figyelembe véve csak addig lehet emelni, vagy csökkenteni a kamatot - fogalmazott akkor.
A mostani kamatcsökkentés melletti döntést erősíthette, hogy továbbra is mélyen a jegybank 3 százalékos célja alatt van az infláció: a KSH májusban 1,8 százalékot mutatott ki az áprilisi 1,7 százalék után.
Pleschinger az interjúban úgy fogalmazott: a Fednek, vagy más jelentős jegybanknak váratlan lépése veszélyes és kedvezőtlen lenne a piacokra nézve. "Szükségünk van a külföldi befektetőkre, nem célunk, hogy elhagyják az országot vagy ne újítsák meg lejáró befektetéseiket" - jelentette ki hozzátéve, hogy a magyar és más országok kamatszintje közötti különbség egyelőre elégségesnek látszik ahhoz, hogy maradjanak. Ha ebben változás lenne, a jegybanknak megvan az eszközrendszere, hogy cselekedjék - szögezte le.
A piacok most a monetáris tanács 15 órakor megjelenő közleményére figyelnek majd amelyben a testület iránymutatást adhat a jövőbeli kamatpályára.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve