Ismét módosítaná az idei költségvetést egy Németh Lászlóné beterjesztette törvényjavaslat, amely az E.On gázüzletágának átvételével kapcsolatos állami készfizetői kezességet legfeljebb 256 milliárd forintban határozza meg.
A módosító szövege szerint az állam készfizető kezesként felel az MVM Magyar Villamos Művek Zártkörűen Működő Részvénytársaság vevőnek az E.On Ruhrgas International GmbH és az E.On Gas Storage GmbH eladókkal az E.On Földgáz Trade Földgázkereskedő Zrt. és az E.On Földgáz Storage Földgáztároló Zrt. megvásárlására kötött adásvételi szerződésben meghatározott fizetési kötelezettségei 80 százalékának, de összesen legfeljebb 256 milliárd forint megfizetésének teljesítéséért.
Az idei költségvetési törvényhez éppen három héttel korábban, már akkor is szokatlan módon a nemzeti fejlesztési miniszter által benyújtott módosító szerint az állam ennél nagyobb összegben, 875 millió eurónak megfelelő, az adásvételi szerződésben meghatározott árfolyamon számított forint összegű, valamint a megvásárolandó társaságok tevékenységéhez kapcsolódó készletek megvásárlásáért fizetendő legfeljebb 90 milliárd forint összegű fizetési kötelezettségei teljesítéséért vállalt készfizető kezességet. Ez mai euróárfolyamon összességében közel 350 milliárd forintot tesz ki.
Ezt a február eleji módosítót helyettesítik be a most pénteken benyújtottal.
Ha az MVM Magyar Villamos Művek Zártkörűen Működő Részvénytársaság a fizetési kötelezettségeit nem teljesíti, az E.ON Ruhrgas International GmbH és az E.ON Gas Storage GmbH, illetve jogutódaik a jogszabályi állami kezesség érvényesítését az államháztartásért felelős miniszternél írásban kezdeményezhetik az igényelt összeg és a fizetési számla számának megjelölésével. Az államháztartásért felelős miniszter a kezdeményezés kézhezvételét követő 30 napon belül intézkedik a kifizetésről. Az állami készfizető kezesség 2013. szeptember 30-áig áll fenn.
A módosító szerint az MVM Magyar Villamos Művek Zártkörűen Működő Részvénytársaság a jogszabályi állami kezességért a kezesség fennállásának időtartamára számítva, havonta a 256 milliárd forint 0,12 százalékának megfelelő mértékű kezességvállalási díjat fizet legkésőbb 2013. október 15-ig. A korábbi módosító szerint az MVM által az államnak fizetendő garanciadíj a két összeg 0,1 százaléka volt, megfizetésének határideje pedig az adásvételi szerződés megkötését követő 30 nap.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve