Sajnálattal fogadták Niklai Ákos lemondását, ám az MSZÉSZ a jövőben is számít tanácsaira, tapasztalatára, mint a szövetség tiszteletbeli elnöke, a HOTREC (az EU tagországok szálloda és vendéglátó szövetségeinek konföderációja) 2018. végéig megválasztott alelnöke - mondta Kovács.
Az elnök személyére a régióüléseken javasoltak alapján a szállodaszövetség választmánya tesz javaslatot a közgyűlésnek, majd a közgyűlés választ a jelöltek közül - ismertette.
Kovács István jelezte, hogy a szervezet folyamatos működését ahogy eddig is, az ügyvezető elnökség biztosítja. Hangsúlyozta, hogy Niklai Ákos a hazai és nemzetközi szállodaiparban, turizmusban végzett több évtizedes kiemelkedő munkájával jelentősen hozzájárult az MSZÉSZ fejlődéséhez, szakmai és társadalmi elismertségéhez. Niklai Ákos tizenöt év után december 27-én mondott le a MSZÉSZ elnöki tisztségéről, a HOTREC-ben továbbra is alelnöki tisztséget tölt be.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve