Az átvételhez módosítani kell az önkormányzati, az egészségfejlesztésről szóló és az egészségügyi törvényt, sőt az alkotmány módosítása is szükséges lehet. Az intézmények hitelállománya is az államhoz kerül, a szállítói tartozásokat a fenntartó Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) kezeli majd.
Gyors pályázattal a vezetőket is lecserélik
Az átadás négy részre bontható, az első a fekvő és járóbeteg-ellátás felelősségének átvétele a jogszabályok módosításával, ezt követik a tulajdonviszonyok rendezéséhez fűződő technikai feladatok, majd az ellátórendszer szerkezetének átalakítása, végül a menedzsment fejlesztése is sorra kerül. A tisztújítás a tulajdonosváltás velejárója, ám nem kívánják stresszelni az intézményvezetőket az átadás - átvételkor, ezért a későbbiekben, gyors pályázati körben oldják meg a vezetőváltást.
Az átalakítás folyamata ezzel élesben kezdődött meg - fogalmazott az államtitkár, s ezt a folyamatot a beteg vezeti, akinek megkeresik, hogy hol kaphatja meg megfelelő utazási idővel a megfelelő ellátást. A cél, hogy a rendszer fenntartható módon működhessen, ez egyaránt érdeke a betegeknek és az egészségügyi dolgozóknak. Az év végére a GYEMSZI-n belül meglévő kapacitásokból létrejönnek a térségi egészségszervezők, ezek a szervezetek bontják majd le a funkciókat, és feladatokat a konkrét intézményekre a következő hónapokban.
Az átalakítástól megtakarítást várnak
Ebben folyamatban még nagyon sok döntést kell hozni, de nem az a logika vezeti a reformot, hogy hol mi szűnik meg, hanem hogy kiről hol gondoskodnak - fejtette ki az államtitkár. Az új rendszer lényegi keretei 2012. június 30-ig felállnak. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, ott ahol az alapellátás integráltan működik a szakrendelővel, elképzelhető, hogy egyedi elbírálás alapján később az intézmény visszakerül az önkormányzathoz.
Az átalakítás várható költségeiről úgy vélte, a szaldó pozitív lesz, Budapesten egészen bizonyosan, bár az integrált működéshez szükséges fejlesztéseknek van kezdeti tőkeigénye.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve