A Napi Gazdaság keddi számának cikke
− Milyen jellegű észrevételek futottak be önökhöz a városházára, a jegyzőkhöz?
− Az elmúlt napokban is teljes információhiányt tapasztaltunk, ami elsősorban a rendszer kidolgozásához szükséges idő rövidségének tudható be. Már korábban is hangsúlyoztam, hogy elkapkodott és előkészítetlen volt a járások rendszerének kidolgozása. Több százezer ügy megy most is keresztül az okmányirodai rendszeren, és ha hiba történik, annak komoly következményei lehetnek. Számomra még mindig érthetetlen, miért lesz ez a struktúra polgárbarátabb és költséghatékonyabb, mint az önkormányzati.
− Milyen konkrét reklamációkról értesültek?
− Például az időpont-egyeztetések akadoznak, ami az informatikai háttér kidolgozatlanságának számlájára írható. Hallottunk olyan esetről, hogy egy ügyfél csak több héttel későbbre kapott időpontot. Sokszor az is problémát okoz, hogy a lakos nem tudja, hogy ügyével kihez, milyen irodához forduljon.
− A járási és önkormányzati hivatalokban dolgozóknak milyen tapasztalataik vannak az indulásról?
− Ha a teljes önkormányzati rendszert nézzük, akkor tudomásul kell venni, hogy több tízezer embert kell egy-egy járásba integrálni, ami komoly nehézséget okoz azoknak, akik a korábbihoz képest eltérő munkakört látnak el. Ahol viszont változatlan munkát lát el a hivatali ügyintéző, ott természetesen nincsen fennakadás.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve