A nyár elején a szállodások egy része még bízott benne, hogy az újranyitás után fel tudják tölteni az állományt, de azoknak, akik a járvány alatt valamiért elmentek, az esetek nagy többségében esze ágában sincs visszatérni - írja a G7. A vendéglátásban ténykedő 25 legnagyobb vállalat létszáma az áprilisi mélyponthoz képest alig négy százalékkal nőtt, és még mindig harmadával elmaradt a járvány előtti szinttől.
A hírportál számításai szerint csak a 25 legnagyobb szállodás cégtől nagyjából 3400 alkalmazott lépett ki a járvány kezdete és idén április között. A többségüket elküldték, de a G7-nek nyilatkozó ágazati szereplők szerint a bizonytalanság miatt sokan maguk álltak fel, és kerestek más megélhetést. Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke szerint azoknak, akik az elmúlt másfél évben elhagyták a szakmát a 95 százaléka nem is akar visszatérni.
Ez legalább 30-35 ezer embert jelent, ennyi alkalmazott biztos hiányzik most az ágazatból. A hiány teljesen általános, lényegében minden területre kiterjed, de vannak olyan munkakörök, ahol különösen súlyos a helyzet. Szobalányt például annyira nem találnak a cégek, hogy állítólag a labdarúgó Európa-bajnokság alatt az egyik nagyobb fővárosi hotelben a marketingesek takarították a szobákat.
Baldauf Csaba szerint masszív két számjegyű béremelkedés várható a szektorban. A most felvetteket azonban még így sem könnyű maradásra bírni, nagyon nagy a fluktuáció: a tapasztalatok szerint az új munkatársak kétharmada nem tölti ki a próbaidejét, az első 3 hónapban kilép. Eközben a fizetések drasztikus emelésével a cégek tizenkilencre húznak lapot. Aa bevételek nem növekednek arányosan a bérekkel, ezért Blandl Judit, a Mellow Mood Hotels igazgatója szerint nagyon veszélyes spirálba sodródtak a cégek. A hosszú távú felépüléshez külső segítségre lenne szükség.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve