Bár a december hagyományosan az egyik legerősebb hónapnak számít a hazai szerencsejáték-piacon, tavaly decemberben mégis csak 931 millió forint játékadó folyt be a költségvetésbe, ami nagy valószínűséggel minden idők legkisebb havi játékadó bevétele lehet - derül ki a Magyar Államkincstár adataiból. Tavaly októberben és novemberben is 3,1 milliárd forint játékadót fizettek be az államnak a piac szereplői, de az elmúlt évek decembereiben is legalább 2 milliárd forint bevételt lehetett beírni a statisztikákba.
A Napi.hu által megkérdezett piaci szereplők szerint semmi olyan adóváltozás nem történt, ami megmagyarázná, hogy tavaly novemberről decemberbe hova tűnt el mintegy 2 milliárd forint játékadó. Emiatt az éves terv sem teljesült: tavaly összesen 28,2 milliárd forint játékadó folyt be a központi büdzsébe, ami az éves szinten tervezett 31,2 milliárd forintnak csak a 90,7 százaléka. Ez a 2018-as 29,3 milliárd forint bevételt sem közelíti meg. Míg 2012-höz képest - amióta a nyerőgépeket csak játékkaszinóban lehet működtetni - még mindig jelentős zsugorodás, hiszen akkor még 52 milliárd forintnak örülhetett az államkassza.
A szerencsejáték-piac pedig dübörög Magyarországon. A Szerencsejáték Zrt. már tavaly novemberben bejelentette, hogy tízszázalékos növekedéssel várhatóan 530 milliárd forint feletti árbevételt ér el 2019-ben, azóta pedig még fokozódott a lottóláz, hiszen az ötöslottón már 4 milliárd forintot lehetne nyerni, így nem valószínű, hogy az állami cég adózott volna kevesebbet tavaly decemberben. A hazai kaszinópiac pedig a törvényi lehetőséghez képest a maximumon pörög: tavaly nyáron megnyílt a miskolci kaszinó is, így teljessé vált a piac, hiszen koncessziós jogokhoz kötve összesen 11 kaszinó működhet jelenleg Magyarországon, és tíznek eddig is volt működtetője.
A piac legnagyobb szereplője, az egykori Vajna-birodalom az öt budapesti kaszinóval eddig is meglehetősen kedvezményesen adózott. 2017 szeptemberében ugyanis a tavaly januárban elhunyt Andy Vajna két kaszinóüzemeltető cége egyesült: az LVC Gold Kft. beolvadt az LVC Diamond Kft.-be. Ezzel a húzással pedig több milliárd forint adóbefizetéstől szabadult meg Varga Mihály pénzügyminiszter engedélyével. Így ez sem lehet magyarázat a tavaly decemberi negatív rekordot jelentő játékadó bevételre. A többi vidéki kaszinónak pedig nincs akkora bevétele, ami után ennyi adót tudna megspórolni. Ez vonatkozik még a lóversenyre és néhány kártyateremre is, másnak pedig nem kell játékadót fizetnie. Maga a kormány is a szerencsejáték-piac bővülésével, így pedig a játékadó bevételek bővülésével számolt 2020-ra, hiszen a 2019-es 31,2 milliárd forint után idénre már 35,6 milliárd forint bevételt terveztek a költségvetésbe.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve