A nemzetközi hitelminősítő - amely a magyar államadós-osztályzat kilátását a minap szintén stabilra javította - helyi idő szerint kedden éjjel Londonban bejelentette azt is, hogy a budapesti besorolás kilátásának javításával egy időben megerősítette a magyar főváros adósság-kötelezettségeinek "Ba1" szintű besorolását. Ez az osztályzat azonos a Moody's által a magyar szuverén adóskockázatra nyilvántartott - a befektetési ajánlású osztályzati sávtól egy fokozattal elmaradó - besorolással.
A budapesti osztályzat kilátásának stabilizálását a magyar államadós-besorolás esetében végrehajtott hasonló intézkedéssel indokolták. A Moody's szerint ugyanis Budapest hitelképessége közvetlenül kapcsolódik a magyar szuverén hitelképességhez, mivel a magyar önkormányzatok olyan bevételektől függnek, amelyeket Magyarország mint szuverén adós makrogazdasági és költségvetési teljesítménye határoz meg.
A hitelminősítő várakozása szerint a rövid és középtávon egyaránt javuló gazdasági kilátások kedvezően hatnak majd Budapest bevételeire, és a kormány által Budapest számára kiutalt juttatások növekedését is eredményezik majd.
A budapesti adósosztályzat megerősítése a város hagyományosan megfontolt költségvetési gazdálkodását tükrözi, ami megmutatkozik például abban is, hogy tavaly a budapesti pénzügyi mérleg működési többlete elérte a működési szintű bevételek 12 százalékát - áll a Moody's elemzésében.
A ház várakozása az, hogy az így számolt többlet az idén 15 százalékra emelkedik, miután a kormány átvállalta a főváros adósságát, felszámolva ezzel az adósságszolgálati költségeket. Budapest besorolását a jó költségvetési teljesítmény, a zéró közvetlen adósság és a jelentős készpénztartalék is alátámasztja.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve