A kormány honlapján megjelent tervezet szerint, ha a hiteltanácsadó díjat számít fel, annak összegéről még a tanácsadás előtt tájékoztatnia kell az ügyfelet, ahogy azt is közölnie kell, hogy csak az őt megbízó bank hiteleit közvetíti vagy a piacon lévő hitelek közül választja ki az ügyfelének legmegfelelőbbet. Az optimális hitel kiválasztásához a tanácsadónak számításba kell vennie azokat a feltételezhető kockázatokat, amelyek a futamidő alatt fennállhatnak.
Általános követelményként fogalmazza meg a tervezet azt, hogy a baknak, valamint a hitel ajánlásában közreműködőknek tisztességesen, becsületesen - és a fogyasztók érdekeit figyelembe véve - kell eljárniuk. A javadalmazásuk pedig nem függhet attól, hogy hány jelzáloghitel szerződést és mekkora összegre kötöttek. A tervezet kitér arra is, hogy milyen képzettség szükséges a jelzáloghitelek közvetítéséhez valamint a tanácsadáshoz. Első helyen áll a szakirányú végzettség - közgazdász, jogász, agrármérnök, műszaki menedzser - míg másodikon a szakképzéssel kiegészített középfokú végzettség szerepel.
A pénzügyi közvetítőknek - az ügyfeleiknek okozott kárra - felelősségbiztosítást kell kötniük. A szándékos károkozásért vállalt felelősséget a biztosító kizárhatja. Az önrész nem lehet több a kár 10 százalékánál. A rendelettervezet a biztosítás tartalmát szabályozza, miután a biztosítási törvény legutóbbi módosítása káreseményenként legalább tízmillió forint, illetve évente együttesen legalább százmillió forint összegű felelősségbiztosítást ír elő.
A kormány még 2009-ben hozott egy rendeletet a körültekintő lakossági hitelezésről. Ez most kiegészül a következő előírással: a jelzáloghitelt felvenni kívánó ügyfél hitelképességének vizsgálatakor a banknak figyelembe kell vennie a fogyasztó kiadásait és egyéb gazdasági körülményeit. Ehhez az adatokat a fogyasztótól kell beszerezni, de azokat - lehetőség szerint - nyilvános adatbázisokból is ellenőrizni kell.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve