A Napi Gazdaság szerdai számának cikke
Budapest lett a 11. a Nemzetközi Konferenciák Szövetsége (ICCA) frissen publikált világranglistáján, olyan jelentős helyszíneket is megelőzve, mint a 14. helyen végzett Prága és a 17. helyezett Brüsszel. Az ICCA dobogójának első három fokára tavaly Bécs, Párizs és Barcelona került, egyebek közt azért, mert globálisan kedvezőbb ajánlatokkal álltak elő − mondta a Napi Gazdaságnak Horváth Gergely, a Magyar Turizmus (MT) Zrt. vezérigazgatója.
A magyar fővárosban tavaly 108, a szervezet kritériumainak megfelelő konferenciát rendeztek − épp annyit, mint 2008-ban −, ezzel hét helyezést tudott előrelépni a világranglistán 2010-hez képest. Budapest a 300-400 fős eseményekben a legjobb, de a város központi földrajzi fekvése, a látványosságok, az e kategóriában tapasztalható kiváló ár-érték arány összességében olyan "többletszolgáltatásként" jelenik meg, amilyet más városok nem tudnak együtt felmutatni − tette hozzá Horváth Gergely.
Az MT kiemelten fontos stratégiai területként koncentrál a konferenciaturizmusra és markáns lobbi-, illetve marketingtevékenységet folytat ennek érdekében; ezért is hozta létre saját keretein belül a Magyar Kongresszusi Igazgatóságot (MKI), hogy az népszerűsítse adottságainkat. A hivatásturizmus − nemzetközi megnevezéssel élve a MICE, a "Meetings, Incentives, Conferences & Exhibitions" piac − ma Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő turisztikai ágazata. Tavaly az MT 25 millió forintos költségkerettel támogatta az MKI Konferencia Nagyköveti Programját: erre 12 pályázat érkezett be, amelyhez 21,6 millió forint hozzájárulást igényeltek, de csak 11,5 milliót ítéltek oda.
A Sport Nagyköveti Programban 2011-ben 15 pályázat részesült pozitív elbírálásban, ezek összesen 32,5 millió forint támogatást kaptak, melynek eredményeképpen 10 nemzetközi sportrendezvényt már biztosan Magyarországon rendeznek meg. Egy évvel korábban mindössze 1,3 milliós költségkerettel járult hozzá az MT a programhoz, amelyet akkor forráshiány miatt függesztettek fel, majd 2011-ben élesztettek újjá. Az MT Zrt. tavaly összességében több mint 200 millió forintot költött a konferenciaturizmus promóciójára.
| Évek | MT Zrt. költségkeret (bruttó, millió forint) | Összesen beérkező pályázatok | Igényelt hozzájárulás összesen (millió forint) | Megítélt hozzájárulás összesen (millió forint) | Igényelt hozzájárulások a költségkeret százalékában | Megítélt hozzájárulások a költségkeret százalékában |
| 2011 | 25 | 12 | 22 | 12 | 86 | 46 |
| 2010 | 5 | 7 | 9 | 3 | 171 | 69 |
| 2009 | 5 | 11 | 13 | 5 | 266 | 104 |
| 2008 | 20 | 11 | 21 | 7 | 103 | 36 |
| 2007 | 18 | 17 | 14 | 9 | 62 | 49 |
| 2006 | 30 | 21 | 33 | 17 | 112 | 57 |
| 2005 | 30 | 13 | 28 | 13 | 94 | 44 |
| 2004 | 50 | 49 | 52 | 20 | 104 | 40 |
| Forrás: MKI | ||||||
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve