A Napi Gazdaság szerdai számának cikke

Budapest lett a 11. a Nemzetközi Konferenciák Szövetsége (ICCA) frissen publikált világranglistáján, olyan jelentős helyszíneket is megelőzve, mint a 14. helyen végzett Prága és a 17. helyezett Brüsszel. Az ICCA dobogójának első három fokára tavaly Bécs, Párizs és Barcelona került, egyebek közt azért, mert globálisan kedvezőbb ajánlatokkal álltak elő − mondta a Napi Gazdaságnak Horváth Gergely, a Magyar Turizmus (MT) Zrt. vezérigazgatója.

A magyar fővárosban tavaly 108, a szervezet kritériumainak megfelelő konferenciát rendeztek − épp annyit, mint 2008-ban −, ezzel hét helyezést tudott előrelépni a világranglistán 2010-hez képest. Budapest a 300-400 fős eseményekben a legjobb, de a város központi földrajzi fekvése, a látványosságok, az e kategóriában tapasztalható kiváló ár-érték arány összességében olyan "többletszolgáltatásként" jelenik meg, amilyet más városok nem tudnak együtt felmutatni − tette hozzá Horváth Gergely.

Az MT kiemelten fontos stratégiai területként koncentrál a konferenciaturizmusra és markáns lobbi-, illetve marketingtevékenységet folytat ennek érdekében; ezért is hozta létre saját keretein belül a Magyar Kongresszusi Igazgatóságot (MKI), hogy az népszerűsítse adottságainkat. A hivatásturizmus − nemzetközi megnevezéssel élve a MICE, a "Meetings, Incentives, Conferences & Exhibitions" piac − ma Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő turisztikai ágazata. Tavaly az MT 25 millió forintos költségkerettel támogatta az MKI Konferencia Nagyköveti Programját: erre 12 pályázat érkezett be, amelyhez 21,6 millió forint hozzájárulást igényeltek, de csak 11,5 milliót ítéltek oda.

A Sport Nagyköveti Programban 2011-ben 15 pályázat részesült pozitív elbírálásban, ezek összesen 32,5 millió forint támogatást kaptak, melynek eredményeképpen 10 nemzetközi sportrendezvényt már biztosan Magyarországon rendeznek meg. Egy évvel korábban mindössze 1,3 milliós költségkerettel járult hozzá az MT a programhoz, amelyet akkor forráshiány miatt függesztettek fel, majd 2011-ben élesztettek újjá. Az MT Zrt. tavaly összességében több mint 200 millió forintot költött a konferenciaturizmus promóciójára.


A Konferencia Nagyköveti Program eredményei
ÉvekMT Zrt. költségkeret (bruttó, millió forint)Összesen beérkező pályázatokIgényelt hozzájárulás összesen (millió forint)Megítélt hozzájárulás összesen (millió forint)Igényelt hozzájárulások a költségkeret százalékábanMegítélt hozzájárulások a költségkeret százalékában
2011251222128646
2010579317169
2009511135266104
2008201121710336
200718171496249
20063021331711257
2005301328139444
20045049522010440
Forrás: MKI