A programban azok a legalább 1 hónapja álláskeresőként nyilvántartott nők vehetnek majd részt, akik 60. életévüket betöltötték, esetükben a jogosultsági idejüket nem veszik figyelembe. Beléphetnek továbbá az 55. életévüket betöltöttek is, nekik azonban rendelkezniük kell legalább 37 év jogosultsági idővel - írták a közleményben.
Azoknak a munkaadóknak, akik vállalják, hogy a program keretében foglalkoztatják a célcsoportba tartozó nőket, a munkabér és a ténylegesen kifizetett szociális hozzájárulási adó együttes összegének 100 százalékát téríti meg az állam.
A támogatás összegének megítélésénél havi munkabérként legfeljebb a 2015. évi garantált bérminimum 120 százaléka, legfeljebb 146 400 forint vehető figyelembe.
A program keretében főszabály szerint a teljes munkaidős, napi 8 órás foglalkoztatás támogatható, de lehetőség van részmunkaidős (napi 4-6 órás) munkavégzés támogatására is.
A támogatás időtartama egyénenként legfeljebb 8 hónap lehet, ugyanakkor nem lehet több mint a 40 éves munkaviszony megszerzéséhez hiányzó hónapok száma. A munkáltatónak a támogatás időtartamának felével megegyező továbbfoglalkoztatási kötelezettséget kell vállalnia.
A munkaerőpiaci program, amelynek összköltsége 1 milliárd forint, 2016. január 1-jétől 2016. április 30-ig tart, a szükséges forrásokat a Nemzeti Foglalkoztatási Alap 2016. évi kerete biztosítja.
A rendelkezésre álló forrás optimális felhasználásával mintegy 1000-1300, 55. életévét betöltött álláskereső nő tartós foglalkoztatása válik lehetőéve. Az NGM célja, hogy a támogatásba bevontak többsége megszerezze az öregségi nyugdíj megállapításához szükséges jogosultsági időt.
A programot a Nemzetgazdasági Minisztérium koordinálásával a megyei kormányhivatalok és a járási hivatalok valósítják meg.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve