iközben Magyarországon ma minden negyedik lakosnak van szakmunkás végzettsége, a Németországba kivándorlók körében 37, míg az Ausztriában elhelyezkedők között 41 százalékos az arányuk. Eközben egyre több az országon belül azon szakterületek száma, ahol egyes szakmákban komoly munkaerőhiány alakult ki.
A feladat tehát adott: jól átláthatóan kell bemutatnunk az egyre több munkalehetőséget mindazok számára, akik a külföldi munkavállalás helyett szívesen helyezkednének el itthon, megfelelő feltételek mellett - mondta Fehér Tamás, a Trenkwalder ügyvezető igazgatója.
A kizárólag betanított és szakmunkás állásokat kínáló, ebben eddig egyedülálló Megameló.hu honlap jelenleg csaknem kétszáz munkakörbe több ezer pozíciót kínál szakmunkásoknak az ország minden régiójából. A felsorolt állások között közvetlen szerződéssel és kölcsönzött munkaerőként betölthető munkahelyek egyaránt szerepelnek. Az operátori és betanított munkák mellett jelentős arányt képviselnek a szerelő és karbantartó, hegesztő, illetve egyéb, szintén a feldolgozóiparhoz köthető munkakörök.
Az oldal az állásajánlatok mellett olyan ismereteket is kínál, amelyek elengedhetetlenek a magabiztos és tudatos munkavállaláshoz. Azok a munkakeresők, akik személyesen érdeklődnének új munkalehetőség és a legális foglalkoztatás részletei iránt, a Trenkwalder budapesti és vidéki irodáiban, valamint az időszakosan szervezett roadshow alkalmával tájékozódhatnak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve