A Magyar Közlönyben megjelent határozat az egyetemi tanárok és kutatócsoportok együttműködését V4+ Professzori Hálózatnak, míg a fiatal PhD-hallgatókét V4+ Junior Programnak nevezi.
A hálózat az igazságügyi miniszter irányítása alatt álló Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet koordinálásával jön létre. Célja a régió sajátos nézőpontját az európai jog- és államfejlődés, illetve az európai integráció meghatározó kérdéseiben megjeleníteni képes, közép-európai szakmai közösség és tudásbázis megteremtése.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek a hálózat titkárságát - a visegrádi és a szomszédos országokkal történő együttműködés kiemelkedő fontosságához - méltó színvonalú fővárosi ingatlanban kell elhelyeznie.
Az Igazságügyi Minisztérium idén 35 millió forintot kapott a hálózat kialakításának az elkezdésére. A 2021 és 2025 közötti időszakra pedig 996 millió forint áll majd a rendelkezésére. A Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet pedig a következő öt évre 4,8 milliárd forintból valósíthatja meg a programot.
Az elért eredményekről az igazságügyi miniszternek és a pénzügyminiszternek 2025. október 31-ig kell jelentést készítenie a kormány számára.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve