Az Eötvös Loránd Egyetem 2019 világbajnoka - tette közzé honlapján gratulációját a jogászversenyt rendező szervezet, a nemzetközi joghallgatók szövetsége (ILSA).
Az 1960 óta minden évben Washingtonban megrendezett Philip C. Jessup Nemzetközi Jogi Perbeszédverseny a világban a nemzetközi jogot hallgató diákok számára a legnagyobb múltú és legnagyobb szabású nemzetközi megmérettetés. A szombaton véget ért versenyben a magyar egyetemisták száz ország több mint 680 egyetemének diákjai között voltak a legjobbak, olyan tekintélyes egyetemek hallgatót utasítva maguk mögé, mint az amerikai Yale és Berkeley, vagy a londoni King's College.
A 20. század amerikai diplomatájáról és jogászáról, Philip C. Jessupról elnevezett versenyben a diákoknak nemzetközi bíróság előtt zajló per szimulációja során kell perbeszédet mondaniuk ügyvédként, mind a felperesi, mind az alperesi oldalon. De nem "csak" perbeszédet prezentálnak, hanem előtte kutatómunkáról számolnak be, beadványokat terjesztenek elő, írásbeli és szóbeli vázlatot készítenek a perbeszédekről, emlékeztetőket írnak. Vagyis írásban és szóban egyaránt megméretik magukat, a végeredmény pedig a képzeletbeli per több szakaszában végzett munka eredménye.
Az egyetemisták munkáját tekintélyes jogászokból álló bizottság bírálja el. A magyar diákcsapatot Kajtár Gábor, az ELTE nemzetközi jogi tanszékének adjunktusa készítette fel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve