A Nemzeti Közlekedési Hatóság az új fejlesztéssel a vizsgázóknak kívánja élethűbbé tenni az adott közlekedési helyzetet - nyilatkozta a rádiónak Facsády Orsolya.
A közlekedésbiztonsági referens szerint sem a kérdések darabszáma, sem a pontérték, sem a megfelelés ponthatára nem változik az előző vizsgamenethez képest. Két ilyen kérdéssel találkozhatnak januártól a vizsgázók a vizsgán. Az egyik egy pontos lesz, a másik pedig három. A kérdések eddig is így oszlottak meg.
Ha például a személygépkocsi kategóriát vesszük, az 55 perces idő alatt 55 kérdést kap a vizsgázó. 75 pontot érhet el maximum, és 65-öt kell minimum elérnie. 10 darab három pontos kérdés, és 45 darab egy pontos kérdés van - ismertette a referens.
Modernizál és drágulást hoz az új technika
Kapitány Tibor vezetéstechnikai tréner, oktató szerint nagyobb felkészülést igényel az új kérdéstípus. Ezek gyakorlatilag animációk, amelyek próbálnak életszerű helyzetet teremteni, tehát nem egy képen, nem egy rajzon keresztül kérdezik meg, hogy kinek van elsőbbsége egy kereszteződésben, vagy hogy mi a teendő, hanem egy mozgóképpel próbálják életszerűvé tenni a kérdést.
A válaszadásra egy perc áll rendelkezésre. A mozgóképes kérdésnél megvan az a hátrány, hogy ebbe az egy percbe beletartozik az is, amíg azt lejátsszák - mondta.
Hátránnyal is jár a KRESZ-vizsga fejlesztése: Kapitány Tibor szerint drágább lesz a jogosítvány megszerzése.
Úgy becsüli, hogy a mostani árhoz képest 5-10 ezer forint emelkedést jelenthet a jogosítvány megszerzésében az új tananyag elterjedése.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve