Idén a 100 euró 168 eurót, tavaly 181-et, két évvel ezelőtt pedig 177-et ért, ez a helyzet nem változott. Az utazási döntést az ár-érték arány mellett az ország vonzereje, a programkínálat is befolyásolja, mindezek együtt hatnak a beutazó forgalomra.
A magyar ár-érték arány a britek számára is nagyon kedvező, az év első hat hónapjában több brit turista érkezett az országba, mint osztrák - mondta Szántó.
Az osztrákok egy kutatás szerint nagyon odafigyelnek az ár-érték arányra, oda mennek, ahol a legjobb szolgáltatást kapják a legjobb áron. Míg korábban az osztrák nyugdíjas turisták gyógyfürdőkbe látogattak, helyettük generációváltással fiatalok jöttek, akik a magyarországi fesztiválturizmus fontos szereplői.
A kedvező ár-érték aránnyal a földrajzi közelséget ki tudjuk használni, a közlekedési költségek nem jelentősek Ausztriából. Az osztrák turisták körében a nyugat-dunántúli fürdővárosok a legnépszerűbbek. E piac másik sajátossága a fogászati turizmus, ami 20 évvel ezelőtt is népszerű volt, most is az.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve