A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,93 százalékos, az S&P 500-as mutató 1,09 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig ugyancsak 1,09 százalékos pluszban indította a kereskedést - írja az MTI.
A 3M multinacionális ipari konglomerátum, az N95 részecskeszűrő légzőkészülék legnagyobb gyártója több mint 5 százalékos pluszban forgott a kereskedés első perceiben, miután első negyedéves beszámolójának tanúsága szerint a vártnál nagyobb, 1,29 milliárd dolláros nyereséget ért el.
Kapcsolódó
A Pfizer gyógyszergyártó megerősítette éves előrejelzését, és arról számolt be, hogy megemelkedett a tüdőgyulladás elleni vakcinájának értékesítése, miután orvosok a fertőzések megelőzésének érdekében gyakrabban írták fel.
A Pfizer-részvények több mint 2 százalékos pluszban indították a kereskedést.
A nagy nyugat-európai tőzsdéken is derűlátó hangulat uralkodik. Kedd délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 2,11 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 2,04 százalékos, a párizsi CAC-40 1,90 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 2,19 százalékos pluszban állt. Madridban 1,64 százalékkal, Milánóban pedig 2,88 százalékkal emelkedett a vezető tőzsdeindex.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,0868 dollárt adtak, 0,36 százalékkal gyengült az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest 0,55 százalékkal gyengült a dollár, 106,63 jenen forgott.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára egymással ellentétesen mozog.
A júliusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,95 százalékos pluszban, 23,29 dolláron, míg a júniusi szállítású WTI 4,15 százalékos mínuszban, 12,25 dolláron forgott fél négykor.
Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,43 százalékkal, 1706,80 dollárra, a júniusi szállítású aranyé pedig 0,01 százalékkal, 1723,60 dollárra csökkent a New York-i árupiacon.
Hétfőn emelkedéssel zártak a New York-i tőzsdeindexek: a Dow Jones ipari átlag 1,51 százalékkal, 24 133,78 pontra, az S&P 500-as index 1,47 százalékkal, 2878,48 pontra, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1,11 százalékkal, 8730,16 pontra kúszott fel.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve