Borbély László András a lap keddi számában közölt interjúban elmondta: a 2010. végi 81,5 százalékos szintről már 2011-ben 80,6 százalékra mérséklődött az államadósság GDP-hez mért aránya, mivel az adósság növekedési üteme kisebb mértékű volt, mint a GDP emelkedéséé. Ez annak ellenére következett be, hogy a forint jelentősen gyengült az euróval szemben, amelynek hatására a teljes adósság közel 43 százalékát kitevő devizaadósság forintban kifejezett értéke kiugró mértékben, 1163 milliárd forinttal emelkedett.
2012 első negyedévében folytatódott a csökkenés, az adósságráta az előzetes adatok szerint 79 százalékra mérséklődött. Ebben kiemelt szerepe volt annak, hogy az államadósság több mint 90 százalékát kitevő központi kormányzati adósság abszolút összegét tekintve is, 129 milliárd forinttal csökkent. Ebben egyrészt a hiányt finanszírozó kibocsátás szolid alakulása, másrészt a forint jelentős erősödése játszott szerepet, amelynek hatására az államadósság deviza részének forintban kifejezett értéke 521 milliárd forinttal csökkent.
Június végére további 334 milliárd forinttal mérséklődött a központi kormányzati adósság, mivel a nettó kibocsátás kismértékű növekedése mellett még tovább erősödött a forint az euróval szemben. Az elmúlt év végéhez képest 749 milliárd forint árfolyamnyereség keletkezett a devizaadósságon.
Az Eurostat adatai szerint az Európai Unióban 2012 első negyedévében átlagosan 0,9 százalékponttal növekedett az adósságráta, és elérte az EU 27 tagország összesített GDP-jének a 83,4 százalékát. Mindössze hat ország adósságrátája csökkent, közülük Görögországot kiemelve, ahol a részleges adósságelengedés volt a mérséklődés oka, Magyarországon volt a legjelentősebb az adósságráta-csökkenés - hangsúlyozta a vezérigazgató-helyettes.
A lakosság egyre jelentősebb szerepet játszik az államadósság finanszírozásában. Az adósságkezelő által 2012 januárjában meghirdetett program eredményeként júliusig több mint ötven százalékkal emelkedett az úgynevezett lakossági állampapírok mennyisége. Az elmúlt év végén még csak 473 milliárd forint volt az állomány, július végén pedig már elérte 718 milliárd forintot. Borbély László András szerint a teljes, lakosság kezében lévő állampapír-állomány várhatóan hamarosan eléri az ezermilliárd forintot.
Az ÁKK vezérigazgató-helyettese úgy vélekedett: bár a teljes állampapír-állomány 40 százaléka - július végén több mint 4500 milliárd forintnyi - már külföldiek kezében van, ez nem okoz problémát, mert a mostani befektetők egyfelől már sokkal edzettebbek a nemzetközi befektetői hangulatot befolyásoló negatív hírekkel kapcsolatban, másfelől - legalábbis részben - megváltozott a magyar állampapírokba fektetők köre. "A maiak egyértelműen a fejlődő piacokba fektetők, akiknél az ország megítélésében esetleg bekövetkező kisebb-nagyobb változások nem váltanak ki pánikreakciót" - mondta Borbély László András.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve