Ennek alapján a jelenleg is működő, a mezőgazdasági vállalkozások, beleértve az állattenyésztést, a halgazdálkodást folytató vállalkozások, valamint a baromfi-, nyúl-, sertés-, szarvasmarha ágazatban működő termeltetők még kedvezőbb feltételekkel igényelhetik a forgóeszköz finanszírozására és tenyészállat-vásárlásra fordítható MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogramot.
A konstrukció már jelenleg is kap állami kamattámogatást, de a mostani változás értelmében nagyobb lesz a dotáció mértéke. A VM a hitel kamatához további, maximum 50 százalékos, de legfeljebb évi 4 százalékpontos kamattámogatást biztosít, így a hitelfelvevők által fizetett kamat évi 3,75 százalék környékén alakul. A kamattámogatás csekély összegű támogatásnak minősül, ezért az igénylőknek érdemes ellenőrizniük, hogy az unió által engedélyezett 7500 eurós keret mekkora részét vették igénybe a felhasználására jóváhagyott három éves időszakon belül. A kamattámogatás várhatóan 2013 januárjától, a már megkötött és a jövőbeli hitelek után is igényelhető lesz. A támogatási kérelmeket a hitelt nyújtó hitelintézethez kell beadni.
További kedvezmény, hogy a program alapján igénybe vehető hitelek maximális türelmi ideje 1 évről három évre, futamideje 3-ról 6 évre nő, a termeltetők által felvehető maximális hitelösszeg 250 millió forintról 500 millió forintra emelkedik, valamint hitelkiváltásra is felhasználható lesz a kedvezményes hitelkonstrukció.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve