A hazai szeszkereskedelem és -gyártás lehet a gazdaságpolitika következő kitüntetett célterülete -derül ki a Magyar Narancs május 30-i lapszámából. A lap birtokába került, a gazdasági tárca számára készült szakértői feljegyzés szerint "a kiskereskedelem és a vendéglátás (kitüntetetten az italmérések) számára az állam által engedélyezett csatornákon keresztül juthatnának el a termékek".
A lap szerint a kormányzat most azt fontolgatja, hogy hogyan lehetne állami keretek közé terelni az alkolholkereskedelmet úgy, hogy a fogyasztás visszaesése ne okozzon jelentősebb jövedék adó- és áfabevétel kiesést. A tanulmány szintén felveti, hogy egy nagyon szigorú - skandináv vagy ausztrál - típusú, erősen monopolizált szabályozás azért sem lenne jó, mert sok kisbolt bezárásához és tömeges elbocsátásokhoz vezetne.
A Narancs a hazai szesziparról a NAV adataira hivatkozva azt írja: az áru terítését 40-50 nagykereskedő, illetve a gyártók végzik, tőlük vásárol a mintegy harmincezer kiskereskedő és 75-80 ezer vendéglátóhely, köztük főként kocsmák.
A nemzeti italbolt-koncepció a trafikkoncessziós-pályázathoz hasonlóan az italkereskedelmet venné célba, az adóhatóság adatai alapján meg lehetne állapítani egy nemzeti alkoholkvótát, amire a piaci szereplőknek pályázniuk kellene - írja a lap.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve