A közleményben ismertették a támogatás egyik feltétele, hogy a fiataloknak a szakképesítés megszerzését követően legalább annyi ideig kell megszerzett végzettségüknek megfelelő munkakörben dolgozniuk valamely hazai közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál, amennyi ideig az ösztöndíjat kapták.
Az ösztöndíjjal támogatható OKJ képzések körének meghatározása a közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatóknál fennálló betöltetlen álláshelyek száma alapján történik - idézi az MTI.
A közlemény szerint a pályázat célja, hogy az ápolók utánpótlását ösztöndíjjal segítse, és ezáltal növelje a jól képzett és elhivatott egészségügyi szakdolgozók létszámát. Az ösztöndíjasok támogatására létrehozott országos mentorhálózat pedig a hivatástudat kialakulását, megerősítését segíti.
Mint írták, a 2017. június 1-jén a Széchenyi 2020 program keretén belül elindult több mint négymilliárd forintból megvalósuló projekt során várhatóan 3200 egészségügyi hivatást választó tanuló részesülhet ösztöndíjban.
Az eddigi három ciklusban 1156 tanulóval összesen 1318 ösztöndíj szerződést kötöttek meg, és mintegy 423 millió forintot folyósítottak, a 2018-ban végzett ösztöndíjban részesülő tanulók közül pedig 435-en már elhelyezkedtek - tudatták.
A pályázatra február 26-tól március 12-ig a www.apololeszek.aeek.hu honlapon lehet jelentkezni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve