Sok minisztérium osztott prémiumot az év végén a dolgozóinak, de nem mindegyik: a Blikk nem találta nyomát, hogy a Miniszterelnökség, a Belügyminisztérium és a Külügyminisztérium osztott az év végén jutalmat az államtitkároknak. Utóbbinál vélhetően a dolgozókkal együtt kaptak jutalmat a vezetők is: a külügyi tárcánál 686 dolgozó részesült év végi "motivációs juttatásban".
Viszont máshol busásan fizettek a vezetőknek: a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodánál ugyanis összesen kéthavi illetményüket kapták meg pluszban az államtitkárok: Kovács Zoltán kommunikációs, Nagy János programirodát vezető államtitkár és Dömötör Csaba miniszterhelyettes előbb motivációs elismerésként, majd jutalomként kapott egy-egy havi fizetést ráadásként, vagyis összesen 2,6 millió forintot kaptak.
A Miniszterelnöki Kormányirodán egyszeri 2 millió forintos, az Igazságügyi Minisztériumban egyhavi miniszteri illetményt utaltak az arra érdemeseknek. Az 1 millió 944 ezer forintos tételt hárman kapták meg a négy államtitkárból.
A Pénzügyminisztériumból csak Banai Péter Benő kapott egyhavi miniszteri fizetést bónuszként, míg a Palkovics László vezette ITM 1,3 millió forintot fizetett a vezetőinek.
Az Agrárminisztériumban összesen 1,15 millió forinttal díjazták a vezetőket, ami 850 ezer forint motivációs elismerésből és 300 ezer forint SZÉP-kártyából tevődik össze - írja a lap. Az Emmi-ben pedig az államtitkárok 350 ezret kaptak Széchenyi Pihenőkártyára.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve