Ahogy az várható volt, nem változtatott a feltételeken a jegybank döntéshozó testülete, nem is volt rajra különösebb nyomás. A fontosabb mutatók, az infláció alakulása ahogy a nemzetközi folyamatok is úgy alakulnak, ahogy azzal a monetáris tanács számolt, miközben a forint gyengülését eddig sem tartotta fontos szempontnak az MNB.
- Az idei utolsó kamatdöntés feltehetően nem hoz változást az összképben, a forint visszarendeződése folytatódhat, bár egyelőre a 328-as betonfal útját állja, hosszabb távon pedig inkább már a 330-340 közötti szintekre várja a piac, ahogy mi is - állt a Raiffeisen napi előrejelzésében.
A kiegyensúlyozott inflációs kockázatok lehetővé teszik a jelenlegi laza monetáris politika tartós fennmaradását, amellyel a forint sérülékenysége is még jó ideig velünk maradhat. Ennek nyomán, 2019-et még 330 alatt, 2020-at már 340-hez közelebb zárhatja az euró-forint kereskedés.
Nagy Márton alelnök a kamatdöntést követően háttérbeszélgetést tart a piaci szereplőknek és elemzőknek.
A kamatdöntés mellett ma megjelennek a jegybank legújabb inflációs jelentésének sarokszámai is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve