A KSH csütörtökön közölte, hogy az év első két hónapjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó és nettó átlagkeresete egyaránt 10,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A fogyasztói árak 2,6 százalékos kéthavi emelkedésével számolva a reálkeresetek emelkedése a januárival megegyezően 7,5 százalékos volt.8
A helyettes államtitkár kifejtette: sokáig a versenyszférában átlagosan magasabbak voltak a jövedelmek, de már a tavaly decemberi, illetve az idén januári adatok is azt mutatták, hogy szinte ugyanazok az átlagjövedelmek jellemzik a közszférát, mint a versenyszférát.
Ennek oka, hogy azt a lemaradást, amit a közszféra magával hordozott éveken, évtizedeken át, a különböző életpályamodellekkel sikerült helyretenni - fogalmazott Simon Attila az MTI tudósítása szerint.
Az a három ágazat, ahol a legmagasabb bruttó átlagbéreket lehet elérni, még mindig a versenyszférában van; a helyettes államtitkár a pénzügyi-biztosítási szektort, az infokommunikációt és az energetikát említette. Simon Attila hangsúlyozta: a gazdaság felívelő pályán van, így van még további lehetőség a bérek emelkedésére.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve