A főpolgármester úgy véli, ahelyett, hogy Orbán Viktor a partnerség erősítése révén megsokszorozná a védekezéshez, az életek és egzisztenciák megvédéséhez szükséges erőt, lemondani készül a magyar embereknek járó európai támogatásról, és "kicsinyes sarcpolitikával" csődveszélybe sodorja az önkormányzatokat.
"Káros és rövidlátó politika ez, amely a kicsinyes hatalmi érdekeket az ország egészének érdekei elé sorolja" - írta a főpolgármester a levélbe.
Kapcsolódó
Szerinte a járvány idején a kormány sorra hozta az önkormányzatokat pénzügyileg ellehetetlenítő döntéseit: a válság miatt a Fővárosi Önkormányzat bevételei több mint 20 százalékkal estek vissza, amely a sokszorosa annak az adókiesésnek, amely a központi költségvetést érintette.
"Ebben a helyzetben joggal várhatnák el, hogy a kormány mutat szolidaritást a főváros felé, de ennek az ellenkezője történt, a kormány a főváros kivéreztetésébe fogott. Három és félszeresére emelték a város által befizetendő adót, az úgynevezett szolidaritási hozzájárulást. A parlament minap meghozott döntése több mint a négyszeresére emelte Magyarország legnagyobb ivóvízszolgáltatója, a Fővárosi Vízművek közműadóját, az állami kukaholding pedig - jogszabályellenes módon - továbbra sem fizeti ki az FKF-nek a budapestiek által befizetett szemétdíj egyötödét" - írta Karácsony Gergely.
A főpolgármester arra kérte a miniszterelnököt, hogy ne az önkormányzatok zsebében "turkáljon, hanem csapjon a tenyerünkbe", fogadja el a partnerségüket az ország érdekében, a járvány és a gazdasági válság sikeres kezelése érdekében.
"Ön a válságkezelésre hivatkozva von el forrásokat az önkormányzatoktól, de az Európai Unió válságkezelő támogatásától megfosztani készül a magyar embereket. Pedig ami az önkormányzatok számára élet-halál kérdés, az csak "filléres tétel" az EU helyreállítási alapjához képest: Ön 25 milliárdért bedöntené a fővárosi közszolgáltatásokat, de lemondana 2800 milliárdról" - fogalmazott Karácsony az Orbán Viktornak írt levelében.
"Ne a magyar települések és az országnak segítséget kínáló Európai Unió ellen küzdjön, hanem tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az európai támogatások mielőbb eljussanak azokhoz, akiket megilletnek: a magyar emberekhez" - kérte Karácsony Gergely a nyílt levélben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve