„Nem tudom, túléljük-e 2023-at, ha ma ránézek a holland tőzsde gázáraira, akkor nem valószínű, a főváros nagyjából márciusra csődbe megy kormányzati segítség nélkül” – mondta Karácsony Gergely főpolgármester a hvg.hu tudósítása szerint a Republikon Intézet önkormányzatok helyzetéről szóló konferenciáján, amelyen főleg ellenzéki polgármesterek vettek részt.
Karácsony arról beszélt a rendezvényen, hogy a járványhelyzet, az ukrajnai menekültek és az energiaválság kezelése sok szempontból jobban ment az önkormányzatoknak, mint a kormánynak, de az energiaválság lehetetlen kihívásnak bizonyul. Szerinte nélkülözhetetlen a kormányzati segítség a helyzet kezelésében, mivel a fenti krízisek már túlságosan megterhelték a településvezetéseket.
Bár részleteiben erre nem tért ki a politikus, a mostani válság úgy éri az önkormányzatokat, hogy a bevételeiket a járvány alatt a kormány erősen csökkentette (elég csak az ingyenes parkolásra, vagy az iparűzési adó csökkentésére gondolni).
A helyzet kapcsán a főpolgármester úgy fogalmazott, hogy „elválik egymástól a kormányzati politikában testet öltő uralkodás és a helyi közösség képviseletéről szóló szolgálat.” Karácsony szerint ők a közösséget szeretik, ami segíthet 2023, talán a 2024 túléléséhez.
Korábban a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) konferenciáján már beszélt a problémákról, megígérve, hogy azok ellenére a fővárosi önkormányzat nem zár be semmit. Az állami mentőövben pedig két okból sem bízott: szerinte nincs ilyen politikai szándék és nincs ilyen pénz sem. Akkor megoldásnak azt látta megoldásnak, ha megállapodás születik a magyar források folyósításáról az EU-val.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve