Budapest vezetése kész segíteni a kormánynak, hogy gyorsabban és gördülékenyebben haladhassunk az oltással. Mindannyiunk érdeke, hogy minél hamarabb, minél több ember megkaphassa a vakcinát. Ez a megoldás arra, hogy végre kiszabaduljunk a rabságunkból, hogy végre együtt lehessünk, hogy színházba, moziba vagy étterembe mehessünk, hogy kezet foghassunk és megölelhessük egymást - írja a főpolgármester a Facebook-oldalán.
A főváros oltási terve hat pontból áll:
1. A háziorvosi rendelők mellett, a kerületekkel közösen javasolják dedikált oltópontok kialakítását, ezzel is gyorsítva az eljárást. Összesen 30 oltópontot tudnának létrehozni; a helyszínenként egy nap alatt 3000 főt lehetne beoltani.
2. Vállalják, hogy a fővárosi és kerületi fenntartású intézményekben dolgozókat vagy újonnan beköltözőket (idősotthonok, hajléktalanellátók), és a főváros kritikus infrastruktúráinak személyzetét (BKK, FKF és egyéb cégek munkatársait) orvosok bevonásával beoltják.
3. Felajánlják a lakossági szűrés során már bevált időpontfoglaló rendszerüket az önkormányzati és a kormányzati oltópontokhoz is.
4. Az oltóközpontok helyszíneinek biztosítása mellett önkéntesekkel és rendészekkel segítik az oltások lebonyolítását.
5. Tájékoztatási kampányba kezdenek az oltási hajlandóság növelése érdekében.
6. Oltást adni jelenleg csak szigorú körülmények között, orvosi rendelőben lehetséges beadni, ezért átmeneti kormányzati felmentés szükséges a tömeges oltások megkezdéséhez- Leginkább sport és kulturális intézmények lehetnek alkalmasak, ahol mosható fertőtleníthető paravánokkal az oltóhelyek leválasztása könnyen megoldható - írja Karácsony.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve