A légi fuvarozók segítségnyújtási, ellátási és kártérítési kötelezettségeinek hatékonyabb betartatását célozza a légi utasok jogaival összefüggő uniós rendeletmódosítás. A készülő előírások egyértelmű jogi helyzetet teremthetnek a csatlakozó járatok lekésése esetén is. A tagállamok szakminiszterei irányadó vitát folytattak a tervezetről a Közlekedési Tanács ülésén 2013. október 10-én, Luxembourgban - írta közleményében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
Az eredeti bizottsági javaslat szerint a csatlakozó járatukról előző járatuk késése miatt lemaradó utasoknak joguk van az ellátáshoz, és bizonyos feltételek mellett kártérítéshez is, ha a járatok egyetlen szállítási szerződés részei. A kezdeményezés alapján nemcsak a járattörlés, hanem a hosszú késések miatt is fizetniük kell a légitársaságoknak. Az Európai Unión belüli utazásoknál a menetrendhez képest legalább 5 órás, 6000 kilométernél hosszabb repüléseknél legalább 12 órás késés alapozná meg e kötelezettséget. A kártérítés mértéke az utazási távolság függvényében 250 és 600 euró (74-178 ezer forint) között mozogna. A légi fuvarozó mentesülhet a kártérítési kötelezettség alól, amennyiben bizonyítani tudja, hogy a késést rendkívüli körülmények okozták.
Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár üdvözölte a járatok hosszú késésével kapcsolatos szabályozás kidolgozását, a módosítás megfelelő előkészítése és a részletszabályok kidolgozása érdekében további egyeztetéseket tartott szükségesnek - írta közleményében az NFM.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve