Ezzel az érintettek jövedelme a szakellátásban résztvevőkével azonos szintre emelkedik - mondta Kásler Miklós.
A kormány által támogatott, a praxisközösségek létrehozásáról és fejlesztéséről szóló előterjesztés részletszabályai értelmében a háziorvosok és fogorvosok jövedelme igazodni fog a "történelmi orvosbéremelés" során elfogadott szakorvosi bértáblához. Egyben a kormány ösztönözni kívánja a háziorvosokat és fogorvosokat a praxisközösbe történő belépésre a magas színvonalú ellátás biztosítása érdekében - mondta a miniszter.
Kapcsolódó
A háziorvosok és fogorvosok béremelését Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be a múlt héten, arról i beszélt, hogy feltétele is van az emelésnek: a praxisközösséget vállaló házi- és fogorvosok kapják meg a teljes, orvosi bértábla szerinti béremelést. Azok az orvos, aki lazább csoportos együttműködésben vesz részt, a jelenlegi 428 ezer forintos háziorvosbér és az orvosi bértábla szerinti bér közötti különbség 80 százalékát, míg aki semmilyen közösségben nem vesz részt, a különbség 30 százalékát kapja meg béremelésként. (Hogy pontosan ez mit jelent az háziorvosok számára, főleg a falusi, praxisközösségben nem résztvevőkre nézve, egyelőre nem tiszta, mint ahogy az sem, hogy ezekbe a praxisközösségekbe hogyan csatlakoznának a fogorvosok - a szerk.)
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve