"Egy szellemileg, kulturálisan egészséges, múltját ismerő, jövőjét igenlő, megmaradni akaró magyar nemzet építéséhez alapvetően hozzájárul" a Magyarságkutató Intézet tudományos tevékenysége - idéz a hvg.hu egy még titkos kormány-előterjesztést, amelyet Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter terjeszt a kormány elé. Az intézet finanszírozására 2021-től minden évben 1,77 milliárd forintot kérnek és terveik szerint két új múzeumot is létrehoznának több mint 4,5 milliárd forintból.
Az Emmi-javaslat szerint a Magyarságkutató egyik célja, hogy a tiszta tudomány alkalmazásával olyan eredményeket tegyen közzé, amelyek alkalmasak arra, hogy a fiatal generációk esetében - a 3-30 éves korosztályban - egészséges gondolkodás alakuljon ki. Ezzel lehet ugyanis tudományosan megalapozni "a nemzeti identitás és emlékezet formálását".
Csakhogy "állami vezetői" szinten meghatározott, tudatformáló feladatuk megvalósításához nem kaptak elegendő pénzt - ezért az előterjesztés jelentős része annak kifejtése, milyen "eseti és beépülő forrásigények merültek még fel". Az intézet 2019. évi támogatása 844,7 millió forint, ehhez további 341 millió forintot kérnek, hogy "a további 37 fő tudományos kutató foglalkoztatásához szükséges" fedezet meglegyen.
Ezt 2020-tól minden évben szeretnék megkapni "bázisba beépülő többletigényként", ami tehát azt jelentené, hogy 2020-ban 1,186 milliárd forint költségvetési támogatást kérnek, ami elég lenne a 101 fős működésre.
A dokumentum "vitás kérdések" részéből kiderül, hogy a Pénzügyminisztérium "túlzónak tartja", hogy az intézeti alaplétszám 101-re bővítéséhez 341 millió forint többlettámogatást akarnak. Az Emmi a tudományos fokozattal rendelkező kutatók esetén havi 650 ezer forint összegű személyi juttatással számolt. Valószínűnek tűnik, hogy nem egységesen keres az intézetben minden tudományos kutató ennyit, de nem derül ki az anyagból, hogy ez átlagnak vehető-e, illetve hogyan jött ki, csak az, hogy ez a "havi összeg tartalmazza minden rendszeres és nem rendszeres juttatás összegét".
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve