A Kásler-ügyben az Európai Bíróság szerdán hozott ítéletet, amely szerint a nemzeti bíróság a szerződéses felek közötti egyensúly helyreállítása és a szerződés érvényességének fenntartása céljából helyettesítheti a tisztességtelen szerződési feltételt a nemzeti jog valamely rendelkezésével.
Arra a kérdésre, hogy az Kásler-ügy lezárása után mi lehet a menetrend, a Kúria közölte: más hazai bíróságokhoz hasonlóan július 15. és augusztus 20. között ítélkezési szünetet tartanak, ez alatt az időszak alatt jogegységi döntést nem hoz a testület és egyedi határozatot is csak azokban az ügyekben hozhatnak, amelyekre a törvénykezési szünet nem vonatkozik.
Mindezek alapján leginkább az tűnik valószínűnek, hogy a devizahiteles ügyben tavaly decemberben hozott jogegységi határozat kiegészítésére az ítélkezési szünet után, vagyis ősszel kerülhet sor - tették hozzá.
Bankszövetség: még értelmezik a határozatot
Az Európai Bíróság igen összetett határozatot adott ki, így a banki jogász szakértők dolgoznak a határozat pontos értelmezésén - közölte a Magyar Bankszövetség.Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve