A speciális tartalékos önkéntesek hat hónapos képzésük alatt nettó százhétezer forint alapbért kapnak, a képzés elvégzése után felvételizhetnek hivatásos katonának, de vissza is térhetnek a civil szakmájukhoz.
Nem a felvételi követelményeket könnyítettük meg, hanem a felvételi eljárást gyorsítottuk fel - mondta Durgó Tamás, szavait az Euronews idézte.
Az AFP-nek több új honvéd is beszámolt arról, hogy egy biztos, állami állást akartak, miután máshogy nem tudtak elhelyezkedni. Egy 27 éves fizikoterapeuta azt mondta, hogy a kiképzés szigorú, amit a civil élet után neki még szokni kell, illetve fizikailag is megerőltető.
A honvédség azon magyar állampolgárok számára, akik a koronavírus-járvány idején elvesztették munkájukat, speciális önkéntes tartalékos katonai szolgálatot vezetett be, hogy arra az időre amíg nem találnak polgári életben elhelyezkedési lehetőséget, addig foglalkoztassák őket - mondta korábban Benkő Tibor honvédelmi miniszter.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve