Bár már az elmúlt években is több erőfeszítést tett a kormány, hogy a magyar honvédséget fejlessze, most a koronavírus-járvány kezelésében is fontos szerepet szánnak a hadseregnek. Már korábban bejelentették, hogy egy speciális önkéntes foglalkoztatási formát hoznak létre, hogy munkát adjanak a válság miatt állás nélkül maradtaknak. Most pedig a Magyar Nemzet ír arról, hogy új katonai középiskolák épülhetnek Hódmezővásárhelyen és Székesfehérváron.
A hódmezővásárhelyi katonai középiskola megépülésével már két ilyen intézménye lehet majd az országnak - Debrecenben jelenleg is működik egy -, de terveznek egy harmadik honvéd kollégiumot is, Székesfehérváron. Ez azért is fontos, mert a rendszerváltás után szinte az összes katonai középiskolára lakat került arra hivatkozva, hogy megszűnt a sorkatonaság. Valaha tizenhat ilyen középiskola volt az országban. Az új intézményektől azt várják, hogy a honvédség utánpótlása biztosítottabb lesz.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve