Az egyetem Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombati bejelentése kapcsán adott tájékoztatást. A tárca vezetője úgy fogalmazott: Magyarország abban a megtiszteltetésben részesült, hogy - részint koronavírusos betegek kezelésére, részint további klinikai tesztek folytatására - az elsők között kapott a gyógyszerből.
A száz beteg ellátásához szükséges 12 200 gyógyszer szombaton érkezett meg a PTE Klinikai Központ Központi Gyógyszertárába a japán kormány adományaként. A PTE közleményében azt írták, a szigetországban kapható Avigan tabletta influenzás betegek gyógyítására kifejlesztett gyógyszer. Hatásának vizsgálatát az alkalmazás előtt a HECRIN (Hungarian European Clinical Research Infrastructure Network) Konzorcium koordinálja a Pécsi Tudományegyetem vezetésével.
Kapcsolódó
A konzorcium elnökét, a PTE professzorát, Kovács L. Gábort idézve kiemelték, hogy a gyógyszer koronavírussal fertőzöttek kezelését is segítheti, hiszen az eddigi tapasztalatok szerint a betegség korai fázisában adagolva alkalmasnak látszik arra, hogy a garat- és orrváladékból a vírust eltüntesse. A közleményben ugyanakkot hangsúlyozzák: miután az Avigan sem Magyarországon, sem Európa más országaiban nem törzskönyvezett gyógyszer, ezért csak különleges eljárás során lehet embernek beadni, ezért is határozott úgy a magyar kormány, hogy klinikai vizsgálatnak vetik alá a készítményt.
A HECRIN Konzorcium - melynek 2014 óta a Pécsi Tudományegyetem Szentághothai János Kutatóközpontja a vezetője, elnöke pedig Kovács L. Gábor - az ország négy orvosképző egyeteme, valamint a Dél-pesti Centrumkórház és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet bevonásával kezdi meg a gyógyszer vizsgálatát. Azt tervezik, hogy ezen a hat helyen összesen száz igazoltan koronavírus-fertőzött beteget vonnak be a vizsgálatokba.
A professzort idézve kiemelték: a gyógyszerekkel a megbetegedett embereket szeretnék gyógyítani, a vakcina a megelőzést szolgálja. Az "szinte kizárt, hogy régről meglévő vakcinát lehetne a koronavírus-fertőzés ellen felhasználni", ezzel együtt a gyógyszereket lehetséges "újrapozicionálni" - tette hozzá.
Kovács L. Gábor szerint kísérletekkel, vizsgálatokkal, engedélyeztetésekkel töltött éveket lehet megspórolni, ha egy új szer kifejlesztése helyett egy már létező gyógyszerről bebizonyosodik: valóban sikeresen alkalmazható az új típusú koronavírussal vírussal fertőzöttek gyógyításában, s a "favipiravir kapcsán az amerikai, kínai és japán tapasztalatok rendkívül biztatóak" - idézték a professzort.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve