A Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által jegyzet törvényjavaslat értelmében az MNB szerveinek korábbi köre, azaz a monetáris tanács, az igazgatóság és a felügyelőbizottság kiegészül az eltérő működésű és feladatkörű Pénzügyi Stabilitási Tanáccsal. A jogszabályjavaslat - annak átmeneti rendelkezései alapján - ez év október elsején lépne hatályba, így a PSZÁF ekkor megszűnne.
A Napi Gazdaság korábbi információi szerint a kormányzat nem Szász Károllyal képzeli el a jövőt, ám még nem ismert, hogy ki lesz a jegybank felügyeleti területének vezetője, és az is kérdéses, hogy a terület vezetője alelnöki funkciót kap-e a jegybankban. (A PSZÁF jelenlegi elnöke ugyanakkor nem kizárt, hogy funkciót kap az új rendszerben is.)
A törvényjavaslat szerint monetáris tanács feladata lesz - a korábbi hatáskörein túl - kijelölni az MNB mikro- és makroprudenciális feladataival kapcsolatban azon stratégiai kereteket, amelyek között a Pénzügyi Stabilitási Tanács döntést hoz.
A Pénzügyi Stabilitási Tanács legalább három, legfeljebb tíztagú testület, amelynek elnöke az MNB elnöke, a területért felelős alelnök, illetve az MNB elnöke által kijelölt, a pénzügyi stabilitáshoz kapcsolódó, alapvető feladatokat ellátó vezetők.
A javaslatnak a jegybank elsődleges céljára vonatkozó szakasza alapján az MNB az árstabilitás elérésének és fenntartásának a veszélyeztetése nélkül támogatja a pénzügyi stabilitás fenntartását.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve