A város közgyűlése hétfőn rendkívüli ülésen döntött egyebek mellett arról, hogy két iskolában összesen 288,5 millió forintért elvégzik a falak és a tetőzet hőszigetelését, amelyhez 245 millió forintos pályázati forrást remélnek a Környezet és Energia Operatív program keretéből. Szintén ebből a keretből 356 millió forintra pályázik a város ahhoz a 419 millió forintos - egy bölcsődét, két óvodát és egy gimnáziumot érintő - beruházáshoz, amelynek keretében hőszigetelésekre, nyílászárók cseréjére, valamint fűtéskorszerűsítésre költenék a megpályázott összeget.
Két ütemben, csaknem 1,2 milliárd forintért modernizálnák Zalaegerszegen a város szinte teljes közvilágítási hálózatát, ehhez ugyancsak pályázati forrást szeretne nyerni az önkormányzat. Csaknem hétezer lámpatestet cserélnének le, többségében LED-technológiás fényforrásokra, és a több mint 50 százalékos energiamegtakarítást eredményező beruházáshoz csaknem egymilliárd forintos támogatásra számítanak.
A hétfői közgyűlésen a képviselők támogatták azt az előterjesztést is, amely szerint Győr önkormányzatával és a régióban a Vasi Volán koordinálásával működő autóbusz-közlekedési közszolgáltatóval közösen a közösségi közlekedés fejlesztését célzó pályázatot nyújtanak be. A Nyugat-dunántúli Operatív Program keretéből 600 millió forintnyi, százszázalékos támogatottságú korszerűsítést kívánnak megvalósítani.
A pályázatból a zalaegerszegi beruházási összeg mintegy 300 millió forintot jelent, ebből újítanak fel hét autóbuszöblöt, új utastájékoztató rendszert építenek ki az autóbuszvárókban és a buszokon, de a buszpályaudvaron wifi-rendszert is kiépítenek. A Kosztolányi úton a jelzőlámpákat úgy programozzák át, hogy az autóbuszokat érzékelve folyamatos szabad utat enged számukra.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve