Az ágazatok közül a gépipar volt a leginkább balesetveszélyes: a január-júliusi időszakban itt 2044 munkabaleset történt. A feldolgozóiparban 1752, a szállítás, raktározás, posta, távközlés területén dolgozók körében pedig 1357 esetet regisztráltak, utóbbiak közül 11 halálos kimenetelű volt. Az építőiparban és a mezőgazdaságban 320, illetve 256 munkabaleset történt az év első hat hónapjában, ezek közül 11, illetve 7 volt halálos kimenetelű.
A legtöbb, 1766 baleset Budapesten történt, majd Pest megye következik a sorban 738 és Fejér megye 689 balesettel. A legkevesebb baleset Tolna és Nógrád megyében fordult elő, 142, illetve 200.
Kapcsolódó
A balesetek közül több mint 3400 a 250 munkavállalónál kevesebb alkalmazottat foglalkoztató vállalatoknál történt. A leginkább érintett korcsoport a 35-44 éveseké, a 9969 munkabalesetből 2476 ehhez a korosztályhoz köthető.
A felügyeleti szervek az év első hat hónapjában több mint 55 millió forint munkavédelmi és 250 ezer forint eljárási bírságot szabtak ki - ismerteti a jelentés.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve